Persze a bevezetőben említetteket csak akkor teheti meg nyugodt szívvel, ha olyan telefonszolgáltatást használ, amelynél nem számít a távolság és a napszak. A hagyományos távközlési szolgáltatók között nehezen találni ilyet, azonban az IP alapú telefonálás tökéletes megoldás.

Sokan azt gondolják, hogy az interneten keresztüli telefonáláshoz informatikai tudás és számítógép szükséges, pedig már nagyon sok olyan eszköz és technikai megoldás létezik, amelyeknek köszönhetően  pontosan ugyanúgy használhatjuk az IP telefont, mint a hagyományosat. Ráadásul olyan berendezések is léteznek, amelyek beépítése után a már meglévő telefonunkat használhatjuk internetes hívásokra, és még a korábbi vezetékes telefonszám megtartására is van mód.

Az IP telefónia egy könnyen kezelhető rendszer. Egyszerűsége abban rejlik, hogy pontosan ugyanúgy kell használni, mint a már megszokott telefonkészüléket. A forgalomban lévő IP szoftverek és eszközök kifejezetten felhasználóbarát konstrukciók, így a beállításuk egyszerű, ráadásul a legtöbb VoIP szolgáltató szívesen nyújt ebben segítséget, és rengeteg jól használható leírás is hozzáférhető az interneten. Egy berendezés megvásárlása 2-5 hónap alatt biztosan megtérül, és ezt követően csak megtakarítást fog hozni.

Az internetes telefonszolgáltatók percdíjai mindenkit meggyőznek, ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire meggyőző maga a szolgáltatás, és mennyire egyszerű az áttérés.

Az egyik nagy hazai IP telefonszolgáltató, az Ephone azt ígéri honlapján, hogy a regisztrációt követő 5 percen belül már telefonálhatunk is interneten keresztül. Lássuk hát, hogyan lehet pár perc alatt lecserélni a hagyományos vonalas telefonálást.

A regisztráció során meg kell adni néhány személyes adatunkat és felhasználónevet, jelszót kell választani. A beírt e-mail címre szinte azonnal megérkezett a visszaigazolás.  Ez tartalmazta azt a linket, amelyen érvényesíteni lehetett a regisztrációt, illetve erre a levélre válaszolva lehetett ingyenes telefonszámot igényelni, ha nemcsak mi akarunk hívni, hanem azt szeretnénk, hogy minket is el tudjanak érni. A későbbiekben arra is van lehetőség, hogy az eddigi vezetékes telefonszámunkat hordozzuk, így az IP telefonra váltás után is ugyanúgy el tudnak majd érni az ismerőseink.

A regisztrációnál még egy kényelmi szolgáltatást is választhatunk, a digitális üzenetrögzítőt, ami egy elektronikus levél csatolt állományaként küldi el a címünkre a nem fogadott hívások hangfelvételét.

Az érvényesítő válaszlevél visszaküldése után pontosan három perccel megérkezett a szolgáltatás aktiválásáról értesítő levél, ami már az új internetes telefonszámunkat is tartalmazta. A továbbiakban ez a 0621-gyel kezdődő szám lesz a felhasználónevünk, a jelszó természetesen marad a regisztrációkor megadott.
 
Ezek után megnéztük az Ephone weboldalán, hogy milyen beállításokat kell beírni a szoftveres vagy hardveres IP telefonba. Mindösszesen a szolgáltató SIP szerverének címét, illetve a felhasználónév/jelszó kombinációt kell kitölteni, akár egy telefonszoftvert, akár egy célkészüléket használunk. A hardveres megoldásoknál (IP telefon vagy IP telefonadapter) a beállításokat egy webböngészőn keresztül lehetett elvégezni. Természetesen az IP telefonnak vagy adapternek ugyanabban a hálózatban kell lennie, amelyikben az a számítógép van, amelyikkel a beállításokat végezzük.

Az ötperces „szintidőből” csak pár másodperccel csúsztunk ki, és már tárcsázhattuk is az első számot. Mivel egy Cisco-Linksys asztali telefonkészüléket használtunk a próbához, ettől kezdve nem volt semmi különbség a megszokott telefonáláshoz képest. A számokat ugyanolyan formában kellett megadni, mint korábban, és minden gond nélkül, azonnal el tudtunk érni budapesti, vidéki, angliai és amerikai telefonszámokat. A hangminőség megítélése szubjektív dolog, de a hagyományos vezetékes hívásoknál tisztábbnak, jobbnak tűnt, főleg a külföldi beszélgetések esetén.

Mindezek persze nem sok okot adnának, hogy áttérjünk az IP alapú telefonálásra, hiszen, ahogy írtuk, ha mindent jól beállítottunk, akkor nem fogunk semmi különbséget észrevenni.  A döntő eltérés észleléséhez egy kicsit várni kell, pontosan a hónap végéig, amikor összehasonlítjuk az internetes telefonszámlát a régivel. Az első nagy különbség, hogy itt nincs előfizetési díj, ami általában több ezer forint, és amit akkor is ki kell fizetnünk, ha egyetlen percet sem telefonáltunk. Aki sok hívást kezdeményez és sokat is szokott beszélni, annak még nagyobb különbség adódik percdíjakból. A díjszabás minden IP telefonszolgáltatónál más és más, de általában fele, harmada, mint a hagyományos szolgáltatóké. Az Ephone-nál például Magyarországra, Európa nagy részére, de még az USA-ba is mindössze öt forintot kell percenként fizetni. Ráadásul a számlázás másodpercalapú, és nincs csúcsidő. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt bármikor ellenőrizhetjük, mert az interneten keresztül mindig hozzáférhetünk a részletes híváslistához és a beszélgetési statisztikához.